Szólj be a papnak!


"Szólj be a papnak!"

Ezt a csendesnapi programcímet olvasva fogalmam sem volt, hogy mire kell számítanom. Gondoltam, beszólni végülis be tudnék, nem lesz probléma. Utolsó utáni pillanatban döntöttem úgy, hogy erre a foglalkozásra megyek. Senki sem tökéletes, tudjuk. Még a papok, lelkészek sem.
Előre megírt kérdések voltak először feltéve – napok óta gyűjtötték őket egy ládikában, mindenki bedobhatta névtelenül a sajátját. Nagyon tetszett, hogy Szabó Előd és Csákai László lelkészek minden kérdésünket készségesen, őszintén, saját tapasztalataikat is megosztva válaszolták meg. Sokféle kérdés volt. Bár én egyet sem írtam, mégis érdekesnek találtam mindet, és kíváncsian vártam a válaszokat. Hatalmas pozitívum számomra az is, hogy nagyon oldott hangulatban töltöttük el ezt a szerdai másfél órát. Volt sok nevetés, mosolygás, meg persze jó sok grimasz. Kérdések terén a focitól a lelkeken keresztül az erotikáig szinte minden érdekelte diáktársaimat. Például hogy kinek ki a kedvenc focicsapata, vagy hogy hol vannak a lelkek a születés előtt, illetve a halál után, és hogy bűn-e pornót nézni. Érdekes és egyben fura is volt, hogy milyen jól el lehetett beszélgetni a két lelkésszel. Nem volt tabu semmi, lehetőséget kaptunk arra, hogy bármit megtudhassunk. Számomra az is érdekes volt, hogy egyik válaszon sem botránkoztam meg, mindegyikkel egyet tudtam érteni. Kivételes alkalmak egyike, hogy ennyire oda tudtam figyelni valakikre. A kérdéseket is hatalmas figyelemmel vártam, hiszen nem tudtam, hogy mik lesznek. Voltak olyanok, amiken hatalmasat nevettem, például, hogy hogy feszíthették keresztre Jézust, amikor ő volt az egyetlen, aki vízből bort tudott csinálni. Voltak, amiken nagyon elgondolkodtam, például, hogy mik az előnyei és hátrányai annak, ha egy házasságban mindkét fél lelkész. Voltak, amiket nem is igazán értettem először, de a választ hallva teljesen érthetővé vált számomra is, például hogy bűn-e bulizni (miért lenne az?!). Fantasztikus lehetőség volt, nagyon örülök, hogy éltem vele. Remélem, hogy minden refis átélheti majd ezt az élményt a jövőben is. Lehetne ilyen fórum akár tanárainkkal is. Olyan beszélgetés volt, amire évek múlva is örömmel emlékezem majd, és öregdiákként is boldogan hangoztatom, hogy mekkora élménnyel gazdagodhattam.



Solymosi Bernadett 12. A osztály

Megjegyzések

Legmenőbb brotestálások