"Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!"

Elég erős ige, kemény üzenettel. Senkit nem akarok terhelni ezen a szép szerda reggelen az előítéletekkel kapcsolatos gondolatokkal. Inkább valami másféle módon szeretném ezt megközelíteni.

 

Szeretnék feltenni egy kérdést, de ne aggódjatok, senkinek sem kell hangosan válaszolnia rá. Mondták-e nektek valaha azt, hogy furcsák vagytok? Furcsák, mert valamit máshogy csináltok, mint a többi ember, vagy esetleg máshogy gondolkodtok egy dologról, mint a többiek? Személy szerint rendszeresen megkapom. Megkapom, mert idegességemben csak az óceánokról szóló dokumentumfilmek nyugtatnak meg, vagy mert túlságosan érdeklődöm a sportcipők iránt. De megkaptam már azért is, mert állandóan olyan sorozatokat nézek, amik senkinek sem tetszenek… Vagy azért, mert például a refibe járok. Pont a legutolsó kijelentés adta meg nekem az ihletet ezzel az áhítattal kapcsolatban. Furák vagyunk mind. Mind a több mint 300 diák, aki itt ül most. Furák vagyunk valaki számára, akinek fogalma sincs arról, hogy mi történik itt nap mint nap. Furák vagyunk. De ha mi mind azok vagyunk, akkor ki az, aki “átlagos”? Ki határozza meg azt, hogy mi a “normális” és mi nem az? (…) “pár pillanat csönd” Nehéz behatárolni, sőt meg merem kockáztatni, hogy lehetetlen megmondani. Hisz, valljuk be, mi is csináljuk azt, hogy ránézünk valakire és azt gondoljuk

“te jó ég, milyen fura srác/lány”

Talán csak azért, mert más a cipője, máshogy beszél. Kiszorítjuk a “normális” kategóriából. Felvetek egy gondolatot; lehet, nem fogtok velem egyetérteni. Akik éppen kilencedikesek, vagy már kijárták azt, tudják, hogy mik azok a halmazok. És hogy vannak olyan halmazok, melyek üresek. Szerintem, a “normális” halmaz egyszerre üres és egyszerre van tele. Egyszerre tartozik bele mindenki, és egyszerre nincs benne senki. Mert nem tudjuk meghatározni azt, hogy ki tartozik a “normális” kategóriába és ki az, aki kiesik belőle. Mert mindenki benne van, de valahogy még sincs benne senki. És ez pont így jó. Mert minden apró “furcsának” titulált szokásunk színesíti a világot, és ezért is leszünk mások és mások. Isten mindenkit másnak teremtett, és pont ez a legjobb az egészben. Gondoljatok bele, milyen unalmas lenne, ha mindenki totál ugyanolyan lenne. És ne aggódjatok, ha mások esetleg furcsán néznek rátok, mert például nem szeretitek a Trónok harcát, vagy mert szeretitek a matekot, minden ismerősötök meg utálja. Ezek a dolgok csak hozzáadnak ahhoz, akik igazából vagytok – és nem mondok újat azzal, hogy Isten a lábujjatoktól a fejetek búbjáig minden porcikátokat szereti.

Imádkozzunk…

Az áhítat elhangzott 2019. február 22-én a tatai református templomban.

Fekete Izabel