Visszatekintés - 10 évvel a Refi után

A 2005-2009-es B osztály (egy része)

Milyen messzire jut tíz év alatt egy ember? Bizony, hosszú utat be tud járni, mind fizikailag, mind lelkiekben – és néha szükségét érzi visszakanyarodni oda, ahonnan elindult, hogy más perspektívából szemlélje önmagát és társait. Erre a visszatérésre és nézőpontváltásra vállalkozott múlt szombaton, szeptember 7-én iskolánk 2009-ben érettségizett B osztálya osztályfőnökükkel, Maller Mártával együtt, és szeretettel hívták rá volt tanáraikat is.

Míg vártak az iskolába való bejutásra, a fiatalok körben álltak a Kossuth téren, egymással beszélgetve, és ahogy érkeztek egyre az újabb emberek, úgy bővült a kör: öntudatlanul is az egykori, egymást egyenlőnek tekintő, egymásra figyelő, szoros közösséget jelképezték ezzel. Aztán fent, az osztályteremben megtörtént az a metamorfózis, ami az érettségi találkozók legkülönösebb, kicsit borzongató, kicsit mosolyogtató hozadéka: amikor beültek a régi padokba, mindenki visszaváltozott azzá, ami az osztályközösség életében betöltött szerepe volt. Hangadó, csendes szemlélő, osztály bohóca, kritikus, laza srác – rájuk ismertem, tíz évvel ezelőtti önmagukra, nem rejtette el a szakáll vagy a diszkrét smink ezt a lényegi vonást.

„Az együttlét a múltban folytatódik” 

– Weöres Sándor egysorosa igazolódik minden osztálytalálkozón. Előkerültek a régi köpenyek, megelevenedett a múlt, feltámadt a közösség. Fél szavakból is értették egymást: elég volt az osztályfőnöknek annyit mondani, hogy ’utolsó kirándulás’ vagy ’harminchat fokos láz’, máris értőn nevetett össze mindenki. Számukra a 12-es terem középső táblájának kicsit sötétebb zöldje is jelentéssel bír. 😉 

Persze az is érdekli a volt osztálytársakat, mi történt a másikkal az elmúlt 5-10 évben. Mártáék visszaidézték a névsort, és eszerint haladva meséltek magukról. Nem mindenki tudott eljönni, de a távol maradók üzentek a többieknek. Volt, akit külföldre szólított az élet, és olyan is, aki csak akkor hagyta volna ki a találkozót, ha nem tud lábra állni: sajnos épp ez történt vele, mert nemrég lovasbalesetet szenvedett. (Innen kívánok mielőbbi jobbulást, Csilla!) A jelenlevők mind részletesen elmondták, milyen utat jártak be érettségi óta. Nagyon jó volt hallani, hogy többszöri megtorpanások, kisebb-nagyobb vargabetűk és szükséges újratervezések után mindenki magára talált és rendben van; lett belőlük mezőgazda, munkajogász, vállalkozó, hercegnő, világutazó, édesanya, sőt vadakat (cápákat) terelő juhász, de – ami a legfontosabb – önmagával és másokkal békében, szeretetben élő, felelős, felnőtt EMBER. (Szívmelengető jutalom ez tanárként, hogy valami kis részünk nekünk is volt ebben.) A diploma, nyelvvizsga, tanulmányi és munkahelyi előremenetel csak másodlagos. Egyik fiú mosolyogva jegyezte meg: „Mindig azt mondták nekem a tanáraim, hogy 

fiam, abból nem fogsz megélni, ha tanulás helyett csak bámulsz kifelé az ablakon, 

de nem lett igazuk.” Autósoktatóként dolgozik most ez a fiatalember, és a türelme határtalan. (A humora pedig tíz év óta sem változott jottányit sem – az Isten áldja meg érte!)

Kedves Fiatalok, őszintén remélem, hogy a sokadik jubileumot is együtt ünnepelhetjük majd, legalább annyian, mint ezt a tízéveset. Jó dolog ez, feltölt örömmel és megfiatalít. Szeretettel várjuk Önöket, szeretettel várunk vissza Benneteket mindenkor a Refibe!

Gálné Bagdán Eszter