Egyedül nem megy! - Keresztényként Kínában


Előadónk egy kolozsvári keresztény gyülekezet tagja volt, aki Budapestről érkezett az előadást megtartani. Bodor Emőke dramaturgként végzett az egyetemen, és mivel már kiskora óta érdeklődött a kínai nyelv iránt, nyelvtanulás céljából egy évet töltött Kínában, Shangzhou-ban az egyetemen. Elmesélte, hogy milyen körülmények között élnek ott a keresztények.
A mai európai keresztény ember, aki szabadon gyakorolhatja a vallását, talán el se tudja képzelni, hogy milyen lenne, ha már csak a vallási hovatartozásával bűncselekményt követne el. Pedig Kínában a kereszténység büntetendő. Megtudtuk, hogy a külföldi keresztény látogatóknak is nehéz a helyzetük. Megérkezésekor mindenkinek alá kell írnia, hogy betartja az államnak a vallásra vonatkozó törvényeit. Ha valaki megsérti őket, börtönbe is kerülhet, de akár a vízumát is elvehetik és kitoloncolhatják az országból. Az ide látogató keresztényeknek a lehetőségeik is korlátozottak: egy-egy akár 20 millió lakosú városban is csak egy külföldiek számára fenntartott templom van, amit csak heti egyszer használhatnak, akkor is csak két órára. Ha valaki tovább marad, azt megbüntetik. A külföldiek istentiszteleteire, miséire csak azokat engedik be, akik rendelkeznek nem kínai útlevéllel.
 Ez csak egy része annak, amit hallottunk, de mégis talán a legmegdöbbentőbb. Az előadó mesélte, hogy voltak már törekvések arra, hogy kicsit összehozzák a kínai keresztényeket, persze csak a legnagyobb titokban, a kínaiak identitását védve. Az előadás végén pedig megtanultunk egy keresztény éneket kantoniul (ez az a nyelv, amit például Hongkongban és Makaóban beszélnek), és megismertük a kínaiak egy bocsánatkérésre szolgáló szokását. A megrázó tények ellenére mindenki élvezte az előadást, és talán egy kicsit elkezdte jobban értékelni a helyzetét. Köszönjük a rendezvény szervezőinek a lehetőséget és az előadónak a színvonalas előadást!

Preininger Viki, 12. A osztály

Megjegyzések

Legmenőbb brotestálások