Drogprevenciós előadás
“A drog rossz. Dehogy rossz, a drog nagyon jó. És pont ez benne a veszélyes.”
 |
| forrás: pinterest |
A csendesnap alkalmával a
drogprevenciós napon hangzott el ez a három mondat is. Három fiatal és egy
dolgozó látogatott el ismét iskolánkba a Ráckeresztúrról, a Drogterápiás Otthonból.
Egy eleinte egyoldalú beszélgetés közben tudhattuk meg a történetüket. Először
Hamar János mesélte el történetét, aki 19 éve nem nyúlt semmiféle illegális
tudatmódosító szerhez. Előtte azonban heroinhasználó volt. Szerinte a legtöbb
embernél az ok, amiért ilyen eszközökhöz folyamodik, a családjában keresendő.
Gyermekkorában a megfelelési kényszer miatt, önmaga keresése közben és
családjától való menekülésképp találta meg az alkoholt. Majd később hétvégente,
aztán a “drogozós napokon” fordult kábítószerhez. A vége ennek az életnek
számára az volt, mikor 1 éve minden nap szert használt és öngyilkossági
gondolatai voltak. Ekkor fordult segítségért szakemberekhez, majd 8 hónap után
került ki egy otthonból. Akkor döntötte el, hogy segíteni akar a hozzá hasonló
embereken.
“Tanuljatok a mi hibánkból!”- tette hozzá a végén.
Másodjára Dávid mesélt, aki jelenleg
is az otthon lakója. Az ingatag családi háttér számára is meghatározó volt.
Szülei viharos kapcsolata, majd (15 éves korában) válása után Nyíregyházán
tanult, később pedig Siófokon, apja családjánál került az illegális szerek
közelébe. Mindennapossá vált az iszogatás és a füves cigi. Az egyetem alatt egy
lány miatt más szenvedélyeket is talált. Számítógépes játékokba és továbbra is
a tudatmódosító szerekbe menekült. A szakítás után pedig egyre több kábítószert
kipróbált. Mikor rájött, hová jutott az élete, először maga próbált leszokni,
majd a ráckeresztúri otthonba ment. Azóta motivációkat és lehetőségeket kapott.
Roland már 14 éves korától kábítószerezett.
Első alkalommal azért tette, hogy befogadják. Járta a társaságokat, és a
drogokban kereste az önigazolást. Apja is függő volt. Már gimnáziumban ennek élt.
Fogyasztás mellett gyakran árulta is a drogokat. Aszerint válogatott, hogy
melyik ízlik neki. 18 évesen, barátnője abortusza után abbahagyta az iskolát,
ezután szinte nem is emlékezett semmire. “Ezt nem nevezhetem életnek.”- fűzte
hozzá keserűen. Miután rájött, hogy egymaga nem tud kiszakadni ebből a világból,
felkereste az otthont.
“Otthon termesztettük a füvet. Azt
gondoltam, nem lehetek függő, hiszen ami megvan minden nap, attól nem lehet
függni”- kezdte a 25 éves Hunor. 12 éves korától füvezett, és erre büszke volt.
Előtte gyakran piszkálták, bántották. Úgy gondolta, ha drogozik, majd félni fognak tőle.
A használatot gyorsan követte az árulás. 18 éves kora előtt rendőrségi ügyei
voltak. Ekkor 3 évre leállt, majd 21 évesen visszaesett. Előtte akkori
feleségétől született egy lánya. Ezután durvább lett a helyzet: lányokat
futtatott, drogot árult és „elszállt magától”. Feleségét elzavarta, és
autóbalesete is volt. Ekkor vonult be először az otthonba, de 2 hét után feladta.
Hajléktalan lett. Majd miután tudathasadása lett, ismét felkereste az otthont.
Gyógyulása alatt felkereste volt feleségét; most már céljai vannak, és próbálja
helyrehozni lányával is a kapcsolatát.
Számomra ez a prevenciós program nem
azért volt hasznos, mert elmondták a drogok hatásait, hanem mert testközelből
láthattam, milyen mélyre süllyedhet ezáltal valaki. Aki hajlamos a függőségre,
napról napra teheti tönkre az életét. Mind a négyen elmondták, hogy volt egy
pont, ahol nem látták már a kiutat és öngyilkosok akartak lenni. Szerintem a
mai fiataloknak ezt kellene meglátni. Bár a legtöbb tudatmódosító szer pár
órára boldogságérzetet ad, de utána elveheti azt, amit senki nem tud
visszaadni: az ember életét.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése