Hogyan tovább? - Öregdiákjaink rovata

Ezúttal Gyöngyösiné Daróczi Dóra öregdiákunk írását olvashatjátok útkeresésről, pályaválasztásról.




Kedves Refisek!

Sokáig nem tudtam a választ arra a bizonyos kérdésre, amellyel gondolom titeket is folyton nyaggatnak a rokonok, szomszédok:
„És merre mész tovább?”
Amikor 10. évfolyamon faktra kellet jelentkezni –kristálytiszta pályaorientáció hiányában- azt a két tantárgyat választottam, amelyeket a leginkább szerettem (matek és földrajz), bízva abban, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy 12.-ben az áhított egyetemi képzésre jelentkezhessek. Azonban 12.-re sem jött meg az ihlet, hogy mivel is szeretném tölteni a nyugdíjig hátralévő éveket. Legjobb ötletem az volt, hogy megpróbálom a környezetmérnök szakot. Környezetmérnök alapszakhoz azonban nem felelt meg a földrajz érettségi (ma már ezt egyáltalán nem bánom), így kétségbeesve kerestem, hogy hová is tudnék/kellene jelentkeznem. Szüleim vetették fel, hogy gondolkodjak el a ’közgázon’. 18 évesen természetesen hevesen tiltakoztam még az ötlet ellen is, csak azért, mert hogy néz az ki, hogy ők döntik el helyettem ezt a fontos kérdést?! Persze ők jót akartak, látva a képességeimet, erősségeimet, próbáltak segíteni, hogy jó úton induljak el. Lassanként tehát kezdtem megbarátkozni a gondolattal, olvasgattam a különböző közgazdasági alapképzések tájékoztatóit, és végül a Corvinus alkalmazott közgazdaságtan alapszakára esett a választásom. Nehéz volt elképzelni, hogy pontosan miről is fog szólni az egyetem, mit tanulok majd ott, és talán a legfontosabb, hogy mire megyek mindezzel az életben. Számtalan közgazdasági, gazdasági, pénzügyi képzés létezik, melyek között kisebb-nagyobb átfedések vannak, de nem lehet egyenlőséget tenni a különböző szakok diplomái közé. Például igen jól elhatárolódik a közgazdasági (economics) képzés a gazdasági (business) képzéstől. Míg előbbi főleg elméleti, módszertani, (matematikai) fókusszal olyan erős alapot nyújt, amivel aztán szinte bármilyen további irányba lehetséges a specializáció, addig egy gazdasági képzés inkább a versenyszférában azonnal eredményesen hasznosítható, kisebb területet lefedő tudást nyújt. Az általam választott alkalmazott közgazdaságtan alapszak után közgazdasági elemző mesterszakon folytattam az egyetemet. Habár eleinte azt sem tudtam, mi az a mikroökonómia, operációkutatás vagy vállalatgazdaságtan, hamar kiderült, hogy jól választottam szakot: szerettem a fő tantárgyakat, tanulmányi versenyeken indultam, TDK-ztam, és demonstrátor voltam a makroökonómia tanszéken. Mesterszak alatt gyakornokként kezdtem dolgozni a Magyar Nemzeti Bankban, diplomaszerzés után pedig junior elemzőként folytattam ugyanitt. Számomra minden nap felemelő érzés volt a jegybank kapuján belépni, hiszen az én munkám is hozzájárult az ország monetáris politikájának viteléhez, még akkor is, ha csak egészen pici fogaskerék voltam az elemzés, a stratégiai tervezés és a döntéselőkészítés összetett folyamatában. (A múlt idő oka: jelenleg itthon dolgozom egy 1,5 éves fiúcska felnevelésén.)

Ha valaki tanácsot kérne tőlem pályaválasztással kapcsolatban, annak azt mondanám:
  • Szánj sok időt az előzetes tájékozódásra!
  • Milyen szakok, képzések érdekelnek?
  • Ott mit fognak tanítani?
  • Milyen tantárgyakra kell fókuszálni már 11. évfolyamtól?
  • A munkaerőpiacon milyen lehetőségeim lesznek?
Hallgass a nagyobbra! Hidd el, hogy a szüleid és a tanáraid jót akarnak neked, így ha tanácsot adnak, lehet, hogy érdemes legalább átgondolni. ;-) Ha van ismerősöd, aki arra a szakra járt, vagy hasonló végzettséggel rendelkezik, mint amit te szeretnél, kérd ki a véleményét, kérdezd a tapasztalatairól.

Legyél kitartó és ne add fel! Nincs az az egyetemista, akinek ne fordulna meg a fejében néhány húzósabb vizsga előtt, hogy
„talán nem ez az én utam”
vagy
„szakot kellene váltani”
Mégis azt javaslom, ekkor is próbálj kitartani, és még szorgalmasabban tanulni, mert a jutalom nem marad el. Ha ennek ellenére sem megy, úgy érzed, tényleg váltani kell, akkor tedd meg, de ne légy egyetem-turista!

Sok sikert!


Gyöngyösiné Daróczi Dóra
öregdiák

Megjegyzések

Legmenőbb brotestálások