Siker és kudarc


  
      Ez a két szó igen erőteljesen meghatározza mindannyiunk mindennapjait. Beszélhetünk kisebb-nagyobb, hétköznapi, illetve igazán nagy sikerekről és kudarcokról. Ahányan vagyunk a világban, annyiféle értelmezése van ennek a két szónak, hiszen mindenki számára mást jelentenek.
            Először a kudarcról szeretnék beszélni. Ahogy fent említettem, ezt az egy szót is sokféleképpen el lehet képzelni a való életben. Vannak kisebb kudarcok, például ha egy kitűnő tanuló 4-es dolgozatot ír (mondjuk egy közepes tanuló ezt már sikernek könyveli el). Emellett vannak nagyobb kudarcok, mint például mikor egy nagy nevű politikus az egész ország/világ szeme láttára veszíti el mindenét.  A kudarcok létezése természetes, hiszen ezek nélkül nem lenne lehetőségünk tanulni a hibáinkból, és éppen ez az egész kulcsa. Hittanórán szó volt a végzetes kudarcról is. Én személy szerint nem hiszek ebben, mert történnek rossz dologok mindannyiunkkal, vannak olyan döntések, amiket később megmásítanánk, de nincs akkora kudarc, amiből ne lehetne felépülni nagy akarattal, kitartással és megingathatatlan hittel (önmagunkban vagy éppen Istenben). Szomorú tény, hogy ezt kevesen ismerik fel, vagy túl lusták, és inkább beletörődnek az adott jelenlegi helyzetükbe – vagy egyszerűen félnek kockáztatni és változtatni… Pedig annyi példa van már előttünk, akik mind bebizonyították, hogy akármilyen helyzetből el lehet érni a kívánt sikert. Ilyen történetekre szeretnék most pár példát kiemelni.


         Az első személy a kosárlabda legmeghatározóbb alakja: Michael Jordan. Ő maga mondta egy interjú során, hogy a profi ligában kilencezer alkalommal hibázta el a kosárra dobást, és majdnem 300 meccset vesztett el. Igen, ezek mind hibák. Ezek a hibák és kudarcok egy vesztessé tennék őt? Egyáltalán nem. Hisz minden idők legnagyszerűbb kosárlabda-játékosaként van számon tartva a mai napig.
        
Arnold Schwarzenegger neve a filmekből vagy a politika világából lehet ismerős, emellett a testépítés atyának is hívják. Az évek alatt milliók példaképe lett, és nem véletlen, hogy rengeteg konditerem falán van ott a képe, hiszen maradandót alkotott több területen is. Ahogy azonban minden ember életében, nála is jelen voltak kudarcok. Például rengeteg castingról utasították el a német akcentusa és a túlságosan kidolgozott teste miatt, és azt mondták neki, hogy jobb lenne, ha nem is próbálkozna ezzel. Azóta sok olyan filmben szerepelt főszereplőként, ami kasszasiker lett, és éppen az ő akcentusa miatt vált ikonikussá a Terminátor című filmben elhangzó mondat: „Még visszatérek!” A politika területén is élt meg kudarcokat, hiszen voltak olyan választások, amiket elvesztett. Végül mégis 8 évig volt California állam kormányzója. 20 évesen (azóta is a legfiatalabbként) nyerte meg a Mr.Universe és Mr.Olympia versenyeket. Emellett megalapította az Arnold Sports Festival-t, ami a második legrangosabb bodybuilding versenyként van számon tartva a világon.
      
A következő hölgyet sem felejthetjük ki a felsorolásból, mert az egyik legjobb példa arra, hogy a siker nem mindig jön könnyen, és bizony nem egy-két év alatt lehet eljutni a csúcsra. 17 évesen elutasították az iskolából. 25 éves volt mikor édesanyja meghalt. 26 évesen vetélésen esett át. 27 évesen férjhez ment, de 2 év után válással végződött a kapcsolat, mert a férje bántalmazta őt. Viszont közben született egy kislányuk, akit később egyedülálló anyaként kellett nevelnie. A válás után súlyos depresszióval küzdött. 30 éves volt, amikor öngyilkosságot akart elkövetni. Egy évvel később kiadta első könyvét, majd 35 éves korában 4 könyve jelent meg és az év írójának is többször megválasztották. Volt olyan könyve, amelyből a megjelenés napján 11 millió példányt adtak el. Ez a hölgy a Harry Potter című könyv szerzője: J.K. Rowling. A nagyvilág általánosságban nem mindig tud arról, hogy egy mostanra már híres ember hogyan érte el a sikert. Milyen akadályok voltak előttük? Honnan indultak? Milyen környezetben nőttek fel? Sokan csak a jéghegy csúcsát látják. Éppen ezért mondják, hogy a kitartás az egyik kulcsa a siker elérésének.
     
     Az utolsó személy pedig személyes példaképem is, illetve szerintem az életútját megfigyelve rájöhetünk, hogy az ő élete kicsit se volt tökéletes, de mégis sikeres lett. Ő nem más, mint a világ leghíresebb rajzfilmkészítője és egyik legnagyobb producere, azaz Walt Disney. Kevesen tudják, hogy a sikerhez vezető út nála sem volt zökkenőmentes, hiszen 302 alkalommal utasították el, mielőtt anyagi támogatást kapott Disneyland létrehozásához.
Kicsit ironikus, hogy neki mondta azt egykori lapszerkesztője, ahol dolgozott, hogy „hiányzik a képzelet a munkáiból, és nincsenek jó ötletei”. Ehhez képest ő alakította meg a világ legnagyobb vidámparkját: Disneylandet, illetve a Walt Disney Company-t, és alkotta meg Mickey egeret és a többi híres mesefigurát. Emelett élete során ő kapta a legtöbb Oscar-díjat: 59 alkalommal jelölték, melyből 26 alkalommal nyerte el a szobrocskát.

       A fenti példák is arra mutatnak, hogy nem lehetetlen elérni a számunkra kitűzött célt és sikert. Igaz, mindegyik esetben látszott, hogy vannak hibák és kudarcok, ahogy a való életben is. Ezeket nekünk szükséges átélnünk, mert a hibáinkból tudunk tanulni, és tapasztalattal gazdagodva továbblépni a siker felé. Lesz olyan, amikor nem fogjuk látni a tisztán céljainkat, mert összezavarodunk, vagy éppen összenyomva érezzük magukat a sok teher alatt. Ilyenkor érdemes megkérdezni magunkat, hogy valójában miért is kezdtük el ezt az egészet? Néha vissza kell mennünk gondolatban a kezdetekhez. Ez azért is fontos, mert vannak olyan napok, amikor úgy érezzük, hogy nem jön össze a siker, pedig rengeteg időnk és energiánk van a folytonos próbálkozásokban. Ilyenkor kulcsfontosságú a kitartás és a hit. Senki nem mondta, hogy könnyű lesz ez az út, ami a választott célunkkal együtt jár, de azt is fontos átgondolunk, hogy „ha könnyű volna, mindenki ezt csinálná”. Rajtunk áll, hogy mit élünk meg kudarcnak, és fel tudunk-e állni belőle, majd továbblépni a siker útján.


Tóth Anna, 11. A

Megjegyzések

Legmenőbb brotestálások