Hogyan tovább? - Öregdiákjaink rovata

Ezúttal Marosi Bence, 2011-ben érettségizett öregdiákunk, mesterdiplomás villamosmérnök gondolatait olvashatjátok továbbtanulásról és munkavállalásról.

Már fiatalon jó voltam matekból és érdekelt a fizika is, így otthon hamar mérnöki irányba próbáltak terelni. A középiskolai matek-fizika fakt után pedig már csak az volt a kérdés, milyen mérnöknek jelentkezzek. Máig nem sikerült felidézni, mi volt az a pont, ami után teljesen biztossá vált a villamosmérnök szak, de köze lehetett a rajztehetség teljes hiányához.

Tudom, sokan nem tudnak ilyen könnyen dönteni, és lesz, ami lesz – alapon beírnak néhány helyet. Így 8 év távlatából nézve szerintem ez nem túl jó hozzáállás, mert még ha egy elcsépelt klisé is, de ez (lehet) életed egyik legfontosabb döntése.

Az egyetemen rengeteg hasonló gondolkodású, érdekes embert ismertem meg, máig tartó barátságokat kötöttem, sokat formálódott a világlátásom és a problémákhoz való hozzáállásom. Szerintem egy jó egyetem sokkal inkább erről szól, mintsem a való életben kamatoztatható, hasznos tudás megszerzéséről. Ezért azt tudnám javasolni a még hezitálóknak, hogy ne legyetek lusták és szánjatok időt a megfelelő utánajárásnak. Sokkal rosszabb 3 év után, a szakdolgozat írása közben rádöbbenni, hogy

‘én egyáltalán nem ezt akarom csinálni az életem hátralévő részében’.

Áldozzatok rá pár napot, szűkítsétek le a választási lehetőségeket, keressetek egyetemistákat vagy már végzett embereket a területről és kérdezősködjetek a jövőbeli kilátásaitokról. Ehhez akár a refis öregdiákok között is szétnézhettek, a legtöbben az első

“bármit, csak ezt ne”

után biztosan szívesen mesélnek arról, miért is szeretik, amit csinálnak. Ha kell, csak szóljatok, örömmel kerítek egy mérnököt valahonnan. :-D

Miután megvolt az elhatározás, akkor jött csak a neheze: el is végezni az egyetemet. Az első félévekben csak kapkodtam a fejemet a rengeteg szabadság és a sok nehezen felfogható dolog között. Több félévbe és néhány bukott tárgyba került, mire rájöttem: ha nem értek valamit, rossz taktika várni, hátha jobb lesz. Utólag evidens, de ott és akkor sokkal kényelmesebbnek tűnt halogatni és várni a csodát. Később sikerült összekapni magam, időben elvégeztem a mesterképzést is, sőt még egy félév Erasmus is belefért. Utóbbit mindenkinek csak ajánlani tudom, rengeteget utaztam és sok felejthetetlen élményt szereztem. A félév talán csak akkor lehetett volna jobb, ha az unalmas német iparvidék helyett egy spanyol tengerparti várost választok.

Félidőben, végzett BSc-s mérnökként döbbentem rá, hogy még szinte semmihez sem értek, és ez csak kicsit változott a mesterképzés végéig. Úgy érzem, a képzés inkább egy alapot adott, ami megtanított, hogyan álljak neki feladatoknak vagy oldjak meg problémákat; a diploma pedig egy bizonyítéka ennek a munkáltatók felé. Szerencsére a legtöbb cég is tisztában van ezzel, így fordulhatott elő, hogy energetikusként egy autóipari multinál helyezkedtem el, ahonnan egy telekommunikációs céghez vezetett az utam. Nem éppen a pár bekezdéssel feljebb említett tudatos tervezés mintapéldája, de diplomával a zsebben már könnyebben tud váltani az ember. Szétnézni és kérdezni azért is érdemes, mert teljesen új foglalkozásokra találhattok rá. Például jelenleg technikai tanácsadóként és IT üzleti elemzőként dolgozom, amikről végzős koromban még nem is hallottam.

Én egyáltalán nem bántam meg az egyetemválasztást: boldogan tekintek vissza az ott töltött éveimre, és nem csak a Stockholm szindróma nosztalgia miatt. Remélem, amikor pár év múlva Titeket kérnek meg hasonló cikkek írására, hasonló jókat tudtok majd közölni.

Marosi Bence