Hogyan tovább? - Öregdiákjaink rovata

Gyerekként álmodozunk: pilóta, állatorvos, tűzoltó, katona, vadakat terelő juhász... Aztán lesz belőlünk némi megalkuvás árán menedzser, eladó vagy magyartanár. Sebők Csilla öregdiákunk viszont kitartott gyerekkori elképzelése mellett, és állatorvosnak tanult. Hogy az egyenes út sem unalmas, és mindenhol érik az embert meglepetések, arról vall következő írásában.

„- Mi leszel, ha nagy leszel?
- Állatorvos!”

A párbeszéd, ami nagyjából hatéves korom óta több ezerszer elhangzott.

Most valószínűleg arra gondoltok, milyen szerencsés vagyok, hogy már ilyen korán tudtam, mit szeretnék csinálni. Igen, tudom, nagyon nehéz elhatározni, mihez fogtok kezdeni az életetekkel, és nagy könnyebbség, ha van előtettek egy cél, amit már egészen korán követni tudtok. Nekem ez a cél megadatott, így nem igazán tudok nektek arról beszélni, hogy milyen szempontok alapján válasszatok magatoknak utat, hiszen nekem ez úgymond egész életem során egyértelmű volt.

Azonban a bizonytalanság nem ért véget ott, hogy felvettek az egyetemre. A képzés és a munka teljesen más volt, mint ahogy elképzeltem, az első években még csak élő állattal sem találkoztam. Ennek köszönhetően átértékelődött bennem sok minden, újra kellett gondolnom, mi is az én célom pontosan. Szerencsésnek tudhatom magam, ugyanis nagyon hamar megszerettem egy fantasztikus dolgot: a tudományt. Az összefüggéseket, az apró részletekben rejtőző csodákat, az Élet nagyszerűségét. Ez mind a mai napig lenyűgöz, sőt, egyre jobban és jobban csodálom.

Az egyetem elején állandóan változott, hogy mivel szeretnék foglalkozni. Kisállatok, szarvasmarha, laboratóriumi munka – minél több mindenbe kóstolhattam bele, annál több minden érdekelt. A döntések sorozata nem ért véget azzal, hogy felvettek az állatorvosi szakra.

Bár az egyetemválasztással kapcsolatban nem tudok számotokra érdemleges tanácsokkal szolgálni, azért mégis tudom, milyen az, amikor az ember nem tudja elképzelni, mit csináljon, ha kilép a nagybetűs Életbe. Igaz, nekem kicsit szűkebb volt a kör, amiből válogattam, de nagyon nehéz volt elhatározni magam így is.

A következőket tudom nektek javasolni: próbáljatok ki mindent! Ha valami egy kicsit is érdekel, menjetek oda, csináljátok, nézzétek meg közelről. Ha egy új lehetőség elé kerültök, fogadjátok el, nem tudhatjátok előre, hogy mennyire fog tetszeni. Ne utasítsatok vissza egyetlen egy újdonságot sem, amit az élet elétek sodor. Sosem lehet tudni, mi lesz az, amire aztán azt mondjátok: igen, ez az, ezt akarom csinálni, ebben Én akarok a legjobb lenni a világon! A legtöbb dolog teljesen máshogy néz ki a valóságban, mint amit a képzeletetek elétek tár. Bízzátok magatokat a sorsra. Na persze csak módjával, de épp az egyetem az a hely, ahol még van lehetőségetek kísérletezni a tengernyi lehetőség között. Ha pedig van egy célotok, egy vágyatok, akkor menjetek utána, sose mondjátok azt, hogy

"á, én erre úgysem vagyok alkalmas!"

Nem tudhatjátok, ameddig nem próbáltátok meg. 

Persze nagyon fontos a motiváció is. Egyértelműen hangzik, de ennek ellenére nagyon nehéz megtartani az évek során. A rengeteg vizsga, a kimerültség, a folytonos feladatok és sokszor a sikerélmények hiánya mind hozzájárulnak ahhoz, hogy egyre nehezebb legyen igazán magadénak érezni a jövődet. Találni kell valamit, amibe kapaszkodhatsz, valamit, ami a legnehezebb időkben is tartja benned a lelket. Számomra ez az a lelkesedés, amit mindannyiszor érzek, amikor megértek egy új összefüggést vagy egy új betegséget. És kellenek barátok is, mert erre senki sem képes egyedül. Segíteni kell egymást, nem csak a tananyagban, hanem lélekben is.

Bármit is választotok, és bármilyen nehéz is lesz, mindig tartsátok szem előtt, hogy ha a legtöbbet adjátok magatokból, akármit elérhettek!

Tudom, az egyetemi évek még távolinak tűnnek számotokra, de azért remélem, szolgálhattam néhány hasznos tanáccsal a jövőre nézve.

Sebők Csilla